Akikre Büszkék vagyunk - Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium - Franka 

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK…
dr. Nyéky Kálmán (1993/B)

Alma Materemnek köszönöm a lehetőséget, hogy napi imáimba belegyökerezzek

Gyermekkoromban sokszor hallgattam édesapámat, akitől a nevemet is kaptam, hogy milyen jó volt neki a ferences gimnáziumban eltöltött néhány év. Életre szóló emlékek és kalandok történetei éltek bennem az iskolával kapcsolatban. Három nővéremmel és öcsémmel öten voltunk gyermekek és bár kisbuszra végül sosem futotta, de kombi Trabantunk és később szép piros Wartburgunk is sokszor megjárta Esztergomot. Emellett szép gyermekkori emlékem az ország másik feléből a Balatonról, hogy szüleim egy bátor lépéssel egy akkor még ritkának számító szörföt vásároltak megtakarított kis pénzükből és édesapám mindannyiunkat megtanított a széllovaglás titkaira. Emlékszem, hogy ő tanított meg biciklizni is, valamint sakkozni, amiben szinte verhetetlen volt. Az öregdiákok között is otthonosan mozogtunk, sok osztálytársánál jártunk, akik nagy szeretettel fogadtak minket.

Mindezek ellenére nem volt magától értetődő, hogy én is a Frankában kezdjem a középiskolát, talán azért is, mert elsőre nem akartam egy csak fiú gimnáziumban kezdeni. Az első évet így sajnos kihagytam, illetve Budapesten jártam ki, pedig a többiek beszámolói alapján, mivel akkor még működött a 80 fős háló, ez is óriási élmény lehetett. A második évemet viszont már ott kezdtem. Gyors felvételi beszélgetésemen kiderült, hogy annak idején pólyás koromban kiugrottam egy ferences atya kezéből és lepottyantam, amire még azóta is emlékszik, vagyis gyenge képességeim sem lehettek volna akadály, hogy felvételt nyerjek. Az első nap izgalmas volt, mert egyik prefektushoz sem jutott el a hír, hogy jövök, így mindketten azt mondták, hogy sajnos nem náluk vagyok. Végül Didák testvérnek esett meg rajtam a szíve és fogadott be az osztályába 1990-ben. Felejthetetlen három évet töltöttem a Frankában, amire 35 év távlatából úgy emlékezem, mint az imádság, a tanulás és a barátságok idejére. Beköltözésemkor egy öregdiákot is elvittünk magunkkal Esztergomba, akitől több jótanácsot is kaptam, az egyik azóta is velem van. Azt javasolta, hogy reggelenként vegyek részt a szentmisén, mert a reggeli stúdium helyett sokkal jobban járok. Így is tettem és így lettem napi szentmise látogató alig 15 évesen. Bevallom már akkor megfordult a fejemben, hogy esetleg Istennek szentelem az életem, bár egy ideig aztán inkább családosnak és orvosnak készültem. A napi szentmisék mellett a rendszeres gyónásra is volt lehetőségem és ezért azóta is hálás vagyok a ferences atyáknak, különösen is Varga Kapisztrán atyának. A frankás éveimben egy évig video felelős is voltam az iskolában, ami érdekes módon azóta is kihat az életemre. Bár a korabeli lehetőségek eléggé korlátozottak voltak, de készítettünk felvételeket és olykor közös mozizásra is volt lehetőség, ha jól emlékszem a kémia előadóban.

Életem egy másik szakaszában ismét a kamerák mögé és kicsit elé is álltam, amikor 5 éven át egy bábfilmsorozatot készítettünk a Magyar Televíziónak az Engedjétek hozzám… című gyermekhittan részeként. Riska és Csibe filmjei ma is aktívan segítik a hitoktatókat és a szülőket a hit továbbadásában a www.riskababfilm.hu honlapon keresztül. Bár a televízióban a nézőink jelentős része nem gyermek, hanem felnőtt volt, de tőlük is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Mintegy húsz fővel dolgoztunk aktívan évekig ezeken a filmeken, amiket magam is használok a hittanórákon. Egy másik kezdeményezés, ami ide kapcsolódik, hogy egy évtizeddel a covid előtt vasárnapi szentmiséket kezdtünk közvetíteni Somogy megyében, amivel akkoriban rengeteg embert értünk el a helyi tv-ken keresztül. Elsősorban a betegeknek készítettük, akik már nem tudtak eljönni a templomba, de sokan nézték olyanok is, akik ugyan régóta nem tették be a lábukat a templomba, de így elkezdtek bekapcsolódni és újra imádkozni legalább az otthonaikban. Többeknek ez volt az első lépés az Egyházhoz való visszatéréshez.

Egy kicsit még visszatérve a Frankához: először kicsit szigorúnak tűntek a szabályok, főleg a rövid kimenő ideje esett nehezemre. Szerintem végül egész jól beleszoktam, bár – talán nehéz lehetett ez az atyáknak –, gyakran feszegettem a határokat. A legmerészebb határátlépés azonban véletlenül történt. Egyik osztálytársammal egy kenuval áteveztünk egy szigetre, ami – mint utóbb kiderült –, már Szlovákiához tartozott, mivel a sodrásvonal túloldalán volt, amit mi figyelmen kívül hagytunk. Akkoriban még nem tartoztunk az Európai Unióhoz, és amikor visszajöttünk, egy határőr várt minket a Duna parton. Szerencsére a magyar oldalon és nem odaát kapcsoltak le minket, mert még papírok sem voltak nálunk természetesen. Kisebb dorgálás után szabadon engedtek, de persze Esztergom kisváros, szóval az iskola vezetése is tájékoztatva lett. Azt hiszem ott is csak szóbeli figyelmeztetésig jutottunk, de a sodrásvonal határszerepére azóta is emlékszem…

A Frankában a többiek arról ismertek, hogy sok-sok levelet írtam és kaptam is. Ennek fő oka egy évekig tartó barátság, szerelem volt. Sokáig azt gondoltam, hogy családom lesz és orvosként fogom gyógyítani az embereket, az Egyházat pedig világiként fogom szolgálni. Végül azonban végzős koromban vége szakadt ennek a szerelemnek és éreztem, hogy újra előjön bennem a vágy, hogy Istennek szolgáljak teljes időmben. Sokat imádkoztam a kápolnában és másokkal együtt szorgalmaztam, hogy a kompletóriumot együtt mondják a diákok, akik nyitottak rá. Éppen a minap emlegette fel nekem Berhidai Piusz tartományfőnök atya, hogy ő is ott volt azokon az estéken, amikor együtt mondtuk a zsolozsmát a betegszoba melletti kápolnában. Itt végeztem első komolyabb lelkigyakorlatomat, a nyolchetes Szentlélek szemináriumot, aminek a végén olyan lelkesedés vett rajtam erőt, hogy napi imacsoportot szerveztünk Kálmán Péterrel, akit azóta már Peregrin atyaként ismerünk jobban. Emellett a cserkészet újra beindításában segítettem, amihez még az őrsvezető képzőt is elvégeztem, hogy hosszú idő után ismét legyenek cserkészek a Frankában.

Meghívásom a papságra egy újságcikkhez kötődik, ami többek között Balás Béla püspök atya nevéhez fűződik. Ez már az érettségi után volt nem sokkal, amikor kissé késve, nyár közepén jelentkeztem a szemináriumba. A felvételi beszélgetés egy telefonfülkében, a személyes találkozás pedig végül Franciaországban a taizé-i dombon történt. Később kispapként az Emmánuel Közösséghez csatlakoztam, így lettem a közösségnek és az egyházmegyének is papja. Diakónusként egy évet Párizsban töltöttem a közösség egyik plébániáján, majd Kaposváron voltam káplán Varga László atya plébániáján. Bioetikát és családteológiát tanultam Rómában, majd hazatérve megkaptam első plébániámat, "egy falu egy pap" jeligére Balatonendréden. Már káplán koromban elkezdtem Alpha kurzusokat szervezni és a mai napig szívesen részt veszek ebben a fajta evangelizációban, amit nagyon hatékonynak tartok. Első plébániámon egyetemistáknak tartottunk Alpha hétvégéket, a résztvevők között van, aki ma már ötgyermekes családapa. Voltam plébános faluban és városban is, mindemellett évek óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanítok bioetikát, igaz nem a teológián, hanem a jogi és az információs technológiai és bionikai karon, világiaknak. Kísérletező típus vagyok, mostanában az egyetemi oktatásban a Slido és az AI segítségével próbálom növelni az interaktivitást az órákon, ami úgy tűnik, hogy tetszik a diákoknak. Jelenleg Andocson és Karádon vagyok plébános, előbbi ferences kötődését talán nem kell magyaráznom. A 300 éve épült ferences rendházban most egyedül lakom, de dolgozom rajta, hogy tudjanak ide jönni lelkigyakorlatozók is, vagy éppen családosok nyári táborba. Annak idején itt volt a diakónusszentelésem és itt ünnepeltük tavaly az ezüstmisémet is.

Alma Materemnek köszönöm a lehetőséget, hogy napi imáimba belegyökerezzek és hasonlóan ahhoz, aki nekem tanácsolta, most – mint magam is öregdiák – bátorítom a fiatalokat és tanáraikat is, hogy vegyetek részt minél több reggeli szentmisén és imádságon, hogy végül Isten Szentlelke átjárjon bennetek, miként a víz a szivacsot, amikor alámerítik benne.

dr. Nyéky Kálmán (1993/B)

Forrás: Franka-lap, XXXV. évfolyam, 2025. Tavasz